A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) hatálya a szervezett munkavégzésre terjed ki (Mvt. 9. § (1)), egyes rendelkezéseit azonban a munkavégzés hatókörében tartózkodókra, például a járókelőkre és a látogatókra is alkalmazni kell (Mvt. 9. § (2)).
Viszont nem minden munkavégzés szervezett munkavégzés. A munkaviszony mellett a törvény több más jogviszonyt is ide sorol, a megbízási és a vállalkozási szerződés azonban nincs köztük.
Statisztikák szerint nem csökkennek a munkabalesetek.
Ennek egyik oka, hogy a munkáltatók egy része mindaddig nem fektet kellő hangsúlyt a megelőzésre (és a szabálykövetésre), amíg személyesen nem találkozik a jogsértés következményeivel. Ez akkor is igaz, amikor a munkáltató közvetlenül nem is vesz részt a veszéllyel járó foglalkoztatásban, pusztán megrendelői minőségben van jelen a jogügyletben, ilyenkor lényegében nem munkáltató. Jó példa erre, ha valaki egy ingatlanon munkát végeztet, és az ott dolgozó munkavállalót baleset éri. Ilyenkor kevesen gondolnak arra, hogy munkáltatónak minősülhetnek.
Fontos azonban tudni, hogy ilyen esetben is munkáltatónak minősülhet az, akinek a területén a munkavégzés folyik, amiből kötelezettségei is származnak, például a kockázatértékelés vagy a munkavédelmi oktatás.
Mit is jelent az, hogy szervezett munkavégzés?
Az Mvt. 87. § 9. pontja szerint szervezett munkavégzés többek között a munkaviszonyban, ide nem értve a természetes személy munkáltató háztartásában történő munkavégzést, a közfoglalkoztatási, a kormányzati szolgálati, a közszolgálati, a közalkalmazotti és más szolgálati jogviszonyokban, szövetkezeti tagság esetén a munkaviszony jellegű jogviszonyban, a szakirányú oktatás keretében a szakképző intézményben, illetve a duális képzőhelyen, a hallgatói jogviszonyban a gyakorlati képzés során végzett munka, a közérdekű munka, a közérdekű önkéntes tevékenység, valamint a munkáltató által szervezett (kezdeményezett, irányított vagy jóváhagyott) társadalmi munka. A teljes felsorolás a törvény hatályos szövegében olvasható.
Az Mvt. 87. § 8. pontja szerint munkáltató a munkavállalót szervezett munkavégzés keretében foglalkoztató. Munkáltatónak kell tekinteni a munkaerő-kölcsönzés keretében átengedett munkavállalót kölcsönvevőként foglalkoztatót, a kirendelt munkavállalót foglalkoztatót, a duális képzőhelyet, a munkavégzés hatókörében tartózkodók védelmére vonatkozó rendelkezések tekintetében a mást nem foglalkoztató, a munkáját kizárólag személyesen végző önfoglalkoztatót, valamint a gazdasági társaságok tagjait, illetve vezető tisztségviselőit személyes közreműködéssel történő munkavégzés esetén, társadalmi munka esetén a társadalmi munka szervezőjét, magyar adószámmal nem rendelkező külföldi munkáltató esetén pedig azt a személyt vagy szervezetet, aki, illetve amely a tényleges irányítást gyakorolja, vagy a munkahelyért a fő felelősséget viseli, ennek hiányában azt, akinek a területén a munkavégzés folyik.
Az Mvt. 87. § 6. pontja szerint munkavállaló a szervezett munkavégzés keretében munkát végző személy.
A munkavégzésre irányuló egyes jogviszonyok:
A foglalkoztatás többféle jogviszony keretében lehetséges, a jogviszonyok elhatárolása a gyakorlatban nehézséget okozhat.
A munkavégzés nemcsak munkaviszony keretében történhet, hanem egyéb jogviszony keretében is, amelyek az alábbiak:
- vállalkozási jogviszony
- megbízási jogviszony
- a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének jogviszonya
- a gazdasági társaság tagjának személyes közreműködése
A jogviszonyok egymástól a jellemző ismérvek alapján elhatárolhatóak, a szerződés megnevezése önmagában nem határozza meg a szerződés típusát.
A foglalkoztatás felügyeletét ma a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság látja el. A foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény 7. § (4) bekezdése szerint a hatóság jogosult a foglalkoztató és a foglalkoztatott közötti jogviszonyt a tényleges foglalkoztatás alapján minősíteni, és megállapítani, hogy a felek között foglalkoztatásra irányuló jogviszony áll fenn. Ha például egy megbízási vagy vállalkozási szerződés a valóságban munkaviszonyt leplez, a hatóság ennek megfelelően minősítheti a jogviszonyt.
Ha a munkáltató és a munkát végző személy megbízási vagy vállalkozási szerződést köt olyan munkavégzésre, amely jellemzően munkaviszony keretében látható el, illetve ha munkavégzéssel kapcsolatos körülmények arra utalnak, hogy a munkát ténylegesen munkaviszony keretében végzik, ez jogellenes gyakorlatnak minősülhet, hiszen az ilyen esetekben a munkaviszonyból származó munkavállalói jogok (táppénz, fizetett szabadság) gyakorlásának, illetve kötelezettségek (társadalombiztosítási járulék fizetése) teljesítésének csorbítását idézik elő.
A munkavégzés alapjául szolgáló szerződés típusa, legyen az munkaszerződés, megbízás vagy vállalkozási szerződés, nem választható meg úgy, hogy az korlátozza a munkavállaló jogos érdekeinek védelmét szolgáló rendelkezések érvényesülését.
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 27. § (2) bekezdése szerint a színlelt megállapodás semmis, ha pedig más megállapodást leplez, azt a leplezett megállapodás alapján kell megítélni. A szerződés elnevezése ezért önmagában nem döntő, a tényleges tartalma számít.